Roma iskolában járt az Anti Fitness Club, a BNF, az IdiotSide, Josh és Jutta valamint a Unique

admin küldte be időpontban

A 10. VIVA Comet Legjobb Együttes kategóriájának jelöltjei hisznek az esélyegyenlőségben: az Anti Fintess Club tagjai, a BNF, az IdiotSide, Josh és Jutta, illetve a Unique tagjai a Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben jártak, ahol autentikus roma zenét tanultak és együtt énekeltek roma fiatalokkal a rasszizmus ellen.

Az AFC, a BNF, az IdiotSide, Josh és Jutta, illetve a Unique tagjai összefogtak a rasszizmus ellen. A jubileumi VIVA Comet Legjobb Együttes címéért versengő zenekarok együtt látogattak el abba a roma nemzetiségi iskolába, amely egyedüliként már nevében is felvállalja a romák képviseletét. A jelölt zenekarok együtt zenéltek roma fiatalokkal, ezzel bizonyítva, hogy nem létezik különbség ember és ember között. A fantasztikus hangulatú délutánon a Comet jelöltek együtt zenéltek és táncoltak a világhírű Kalyi Jag együttessel és az iskola tanítványaival.

Az AFC tagjai nem először állnak ki a rasszizmus ellen. „Pacifista emberek vagyunk, minden olyan szervezetet, csoportot, eszmét, cselekedetet elítélünk, ami testvérháborúhoz vezethet. Mindannyian egyenlőek vagyunk, jók vagyunk valamiben, kevésbé másban, különbözünk, de a világ ettől szép. A zenekar se mindennapi kinézetéről híres, ezért talán értelemszerű, ha ostobának tartjuk azon embertársainkat, akik pusztán a külsőségek, vagy ne adj ég a bőrszín alapján ítélik meg a másikat. Ha már csak néhány ember szemét sikerül ezzel az eseménnyel felnyitnunk, elégedetten nyugtázhatjuk, célt ért a törekvés.”

A BNF-nek különösen fontos a rasszizmus elleni fellépés, hiszen az egyik énekesük, BAT mongol származású: „Szerencsére a fellépésekkor mindig csak pozitív visszajelzéseket kapunk, eddig semmilyen atrocitás nem ért minket. Reméljük ez így is marad, és ezért tenni is akarunk: fontos, hogy az embert a zenéje és ne a bőrszíne alapján ítéljék meg.” –mondta Bat.

Idiotside szerint sem a bőrszín a lényeg. „Az, hogy ki honnan származik épp olyan dolog, mint a zenében a stílus béli különbségek. Megférünk egymás mellett a Földön mindannyian, lehet az épp roma, vagy színes bőrű, rock zene kedvelő, vagy akár a klasszikus iránt rajongó. A lényeg, hogy mindenki tegyen a társaiért."

Josh és Jutta szintén hisznek az összefogás erejében. „A rasszizmus minden formáját elítéljük, számunkra nem számít a bőrszín,, mi az emberek összességét tiszteljük, és akik szeretetet sugároznak felénk, azok irányába mi is szeretettel adózunk. Hiszünk abban, hogy egy kis összefogással, egymás segítésével, könnyebb, és élhetőbb lenne a világunk!”

A roma iskolában a Uniqueis ámulattal figyelte a fiatalok előadását és a végén beszálltak a közös zenélésbe és táncba: „Nagyon tehetségesek az itt tanuló gyerekek”- mondta Völgyesi Gabi énekesnő.

A Kalyi Jag együttesről és iskoláról többet megtudhat a www.kalyijag.org weboldalon, az iskola működését támogató alapítvány pedig az OTP Bank 11707024-20285151 számlaszámán várja a felajánlásokat.
Copyright : VIVA
Forrás: http://www.vivatv.hu/news/a-rasszizmus-ellen-az-eselyegyenlosegert-zene…